2013. március 12., kedd

A 2013-as év Első Gólyája

Néha hétközben, az annyira utált városban is érhetik az embert kellemes meglepetések. Ma délelőtt felpillantva a kék égre, köröző, termikelő gólyát pillantottam meg Kolozsvár Györgyfalvi lakónegyede fölött. Gyorsan előkaptam a távcsövet és ezután jött a második kellemes meglepetés: az idei év számomra első gólyája a fehér gólyánál jóval ritkább és rejtettebb életmódott folytató fekete gólya (Ciconia nigra)! Nosza gyorsan előkaptam a 150-500 mm-es teleobjektíves Canont, amely ilyenkor tavasztájt állandóan nálam van, hogy nehogy elszalasszak valami fontos madaras eseményt és a meglepett járókelők előtt elkezdtem nagy gyorsan fotósorozatban megörökíteni Természetkalendáriumom eme számomra piros napos eseményét. A Gólya közben ráérősen termikelt, majd elrepült ÉNy-i irányba, a Marasti negyed felé. Még a helyszínen rögzítettem az eseményt és fel is töltöttem az online madaras adatbázisba, az Observado-ba.
Fekete gólya (Ciconia nigra), Kolozsvár fölött

2013. március 11., hétfő

Mókus-nyalóka

Mókus nyalogatja a korai juhar (Acer platanoides) kicsorduló fanedvét, amelynek a szacharóz koncentrációja ilyenkor, március elején elérheti a 25-35 mM-t is. A képen látható mókus rendszeresen felkeresi a fát - általában 12-13 óra körül érkezik - és 5-10 percen keresztül "nyalakodik":)
A mókuson kívül még madarak is felkeresik a fát: eddig nyolc fajt sikerült lefotóznom amint a fanedvet fogyasztják. De róluk majd egy következő bejegyzésben.
Mókus (Sciurus vulgaris) nyalogatja a korai juhar (Acer platanoides) fanedvét