2011. február 9., szerda

Tavaszhírnök sirályok

Február közepe táján az ember már mind türelmetlenebbül várja az ilyenkor már nagybetűsen írt Tavaszt és lesi a tavaszra utaló első jeleket. Hagyományosan a hóvirágot tartjuk az "igazi" tavaszhírnöknek, de a kolozsvári kertekben, parkokban szintén ide sorolhatjuk a korai kankalint is. Meg is jelentek az idei, január eleji-közepi langyos, már-már tavaszias napokban az első példányok, örült is neki mindenki, de a rákövetkező hosszantartó fagyos, havas idő hamar betakarta, elpusztította őket. Tavaszvárásunkat lerövidítendő, kénytelenek vagyunk ilyen körülmények között tavaszhírnökpótló után nézni. A kolozsváriak szerencsés helyzetben vannak: elég, ha csak kimennek a Szamos-partra vagy a városközpontba a volt magyar operához és már meg is találhatják a szárnyas tavaszhírnökpótlókat.

2011 február 6-án jelent meg ugyanis a központban az első sárgalábú sirály (Larus michahellis) és ma, február 9-én már négy példányt sikerült fotózni. A tavalyhoz képest az idén 16 nappal hamarabb érkeztek. Ma két sirály már a megszokott tavalyi-tavalyelőtti fészekben üldögélt, míg a többi a szomszéd szoboralakzatokról feleselt nekik hangosan.

Mind_a_negy_20110209_140820_P2090055_055

2011 február 9: négy sárgalábú sirály az Opera tetején

Ketten_egyiranyba_neznek_20110209_140750_P2090050_050

A tavalyi fészekből nézelődnek jobbra

Ketten_balfele_20110209_140803_P2090053_053

…majd balra a Tordai út feléSargalabu siraly_20110209_140720_P2090046_046

…utána jobbra és balra is szétnéznek

Szobron_20110209_140544_P2090037_037

Az egyik kedvenc sirálypihenőhely

A másik kolozsvári tavaszhírnök akármilyen furcsának is tűnik szintén sirály: a Szamos parton telelő mintegy kétszáz dankasirály (Larus ridibundus) között megjelentek már az első átmeneti színezetű, téliből nyári ruhára váltó feketés fejű példányok.

Nyari_teli_ruhas_danka_20110206_121916_DSCF2963_056

Hátul egy már-már nyári tollazatú dankasirály, elől egy téli ruhás dankasirály

Nyariba_atmeno_danka_20110206_125117_DSCF2987_080

Egy másik, téliből nyári tollazatba vedlő dankasirály

És, ha már sirály akkor legyen egy fotós ráadás is: kár kihagyni kolozsváriaknak ezt a lehetőséget: ezekben a napokokban egyszerre három sirályfaj is megfigyelhető városunkban, ugyanis még mindig itt tartózkodnak a Sportcsarnok előtti Szamos szakaszon a valószínűleg csak átvonuló viharsirályok (Larus canus).

Ket_Larus_canus_20110209_131626_P2090005_005

Háttérben két viharsirály (Larus canus), előtérben egy téli ruhás dankasirály

Tegnap és ma már több helyen lehetett hallani a széncinkék, kékcinkék énekét,illetve a csúszka jellegzetes füttyögetését is.
Egyik műholdas rádióadós erdélyi békászósasunk is érzi már a tavasz közeledtét: Dél-Afrikai telelőhelyéről elindult északi irányba.
Kereken negyven nap van még a "hivatalos" Tavaszig, de addig is nyomon követhetjük a különböző vándormadaraink érkezését a Spring Alive 2011 honlapon.