2009. december 31., csütörtök

Blue Moon

Ma telihold lesz, mégpedig a második 2009 decemberében, ami viszonylag ritka jelenség.
Az első decemberi telihold 2-án volt 9:30h-kor. Ma 21 óra 13 perckor lesz a második. Az amerikaiak "kék" Holdnak (blue moon) nevezik az egy hónapon belüli második teliholdat, jóllehet az éppen olyan ezüstösen ragyog, mint az első és semmi esetre sem kékesen. Az elnevezés abból a népi mondásból ered, hogy "I will marry you, m’lady, when the moon is blue", magyarul: akkor veszlek el, amikor kék lesz a hold - vagyis az esküvőre jó sokat várhatsz, kedvesem! A következő "kék" Hold 2012. augusztusában várható, akkor 2-án és 31-én lesz telihold. Szilveszter napi “kékhold” pedig legközelebb csak 2028-ban lesz.

Valódi kék Hold csak nagyon ritkán látható. Ilyen volt például 1883-ban egy indonéziai vulkán kitörését követően a Hold. A levegőbe került hamu ugyanis szűrőként működve kék színben tüntette fel Földünk kísérőjét.

Az alábbi fotót egyik másik nevezetes teliholdkor a “harvest moon”-kor készítettem ez év október 4-én. A “harvest moon” az őszi napéjegyenlőséghez legközelebbi telihold, akkor látszik a Holdunk a legnagyobbnak.

HarvestMoonKF

A fenti fotó nagyobb méretű változata itt tekinthető meg.

A téli Maros vízirigói

Fehérmelles vízirigó ül
habos kövön s fürgén neszez.
A martok tajtékos vizébe
finom fenyőtű permetez.
(Áprily Lajos - Pisztrángok kara)

Bevallom, hogy karácsony első napjának délelőttjén most sem a templomban voltunk, hanem Természetben. Valahogy egy kicsit úgy vagyunk ezzel mint Herman Ottó: "Hányszor osontam ki a házból, mélyedtem be a bükkösbe, az egyetlen templomba, amelybe igazán szívesen és eszem szerint tudok ájtatos lenni."

Így tehát délelőtt 11 óra körül a Déda és Maroshévíz közötti Maros-szorosban haladtunk amikor egyszer csak észrevettük Palotailva előtt a vízirigókat (Cinclus cinclus). Először egyet, majd folyásirányban haladva újabb két példányt. Összesen kilenc madarat számoltunk össze egy kb. két kilométeres folyószakaszon: a legtöbbjüket a folyó jégtábláinak a szélein láttuk. Sikerült is néhány fotót és egy rövid filmet is készíteni.

 

Ez a "tömzsi - eléggé rövid farkát hetykén ég felé irányító, majdnem azt mondhatjuk: elhízásra hajlamos, sötétbarna ruhájú, hófehér mellényű, közel rigó nagyságú madár - a vízirigó" (Béldi Miklós) a gyors folyású, keskeny patakok mentén él, Erdélyben 1500 méter t.sz.f magasságig is előfordul. Költési időben egy vízirigópár kb. 400-1500 méter hosszúságú patakszakaszt birtokol. Szereti a vízből kiálló köveket és az erdős partokat. 

Télen is nálunk marad, amíg élőhelyén be nem fagyott vizet talál, helyben marad, kitart. Csak, ha a vizek teljesen befagynak, kénytelen kóborolni, leereszkedni a nagyobb folyókhoz mint amilyen a Maros, Szamos, Olt. Ez történt most is: a Marosba ömlő hegyi patakok befagytak, az ott költő vízirigók kénytelenek voltak lejebb ereszkedni a folyóra. Erre bizonyítékaink is vannak hiszen a Milvus Csoport madarászai éveken keresztül látták el egyedi színkombinációjú színes gyűrűkkel az Ilva, Ratosnya, Szalárd patakok vízirigóit (pl. csak 2001-2002-ben több mint 500 vízirigó fiókát és felnőttet gyűrűztek meg), majd telente ötnaponként ellenőrízték és olvasták le a Maros mentén megfigyelt vízirigók gyűrűit.

"Egyszerre csak beleveti magát a legsebesebb folyásba, alábukik mint valami vöcsök, fut a víz fenekén, szárnyalva is halad és sokszor jó darabra a bebukástól jelenik meg, hogy ismét a kövön teremjen." írta a vízirigóról Hermann Ottó és ezt a jeges vízbe való beugrást most is megfigyelhettük. Az énekesmadarak közül a vízirigó az egyetlen, amely képes erre. A víz alatt a mederfenékről szedegeti fel a lovarlárvákat, bolharákokat és más vízi gerincteleneket. Merülései ugyan csak másodpercekig tartanak, de mivel kora reggeltől egészen estig a pataknál tartózkodik, összeségében órákat tölt a víz alatt.
Igazi vízimadárnak nevezhetnénk, alkalmazkodott ehhez az életmódhoz: tollazata nagyon tömött, fartőmirigye különösen fejlett, orr- és fülnyílásait el tudja zárni, szeme lapos, mint a búvárszemüveg, így a víz felett és alatt egyaránt jól lát.

Röpte egyenes, közvetlenül a víz felett repül, a patak valamennyi kanyarulatát követi. Gyakran e jellegzetes repülése közben hallatott "crrr"-szerű hangja szokta felhívni rá a figyelmet. Jellemző rá az is, hogy ültében gyakran "rugózik", vagy ahogy Herman Ottó írta "sűrűn-mártogatva bókol": ez megfigyelhető a rövid videoklippen is.

"Vastag hótakaró borítja ilyenkor a  néma tájat, s fagyos szelek süvítenek végig fölötte. Minden más madár hallgat ebben a csúnya, zord télben. A vízirigó nem! Ő most is jókedvű, fütyül a télre!" írta róla Béldi Miklós. A folyó zúgása mellett is mi is hallottuk két madár énekét: kb. 30 méterre lehettek egymástól, mintegy egymásnak felelgettek ... és búcsúztak tőlünk, tenném hozzá teljesen szubjektíven.

Posted via email from Madaras naplóm

2009. december 19., szombat

Téli rigókavalkád

Szajkó, rigó, vörösbegy nem hagy el,
nem mond búcsút a nyár felhőivel.
Ha hóviharral ránkszakad telünk,
a völgyben itt borzonganak velünk.
(Áprily Lajos - A hűségesek)

A három napja tartó havazás, illetve a hideg beköszöntével rigócsapatok lepték el a kolozsvári Botanikus Kertet: legnagyobb számban fenyőrigókkal (Turdus pilaris) találkozhatunk. Jellegzetes sakk-sakk-sakk hangjukat mindenhol hallhatjuk. Csoportosan pihennek a nagyobb fákon: az egyik fotómon több mint ötven egyedet számoltam össze egy fán.
A fenyőrigók csapataiba időnként a nálunk ritkábban megfigyelhető szőlőrigók (Turdus iliacus) is bevegyülnek. Az egyik fotón látszik is a két faj együtt: a szőlőrigő éppen átrepül egy fenyőrigó fölött. Míg a fenyőrigók költenek is a Botanikus Kertben, addig a szőlőrigó igazi északi vendég: csak az 50 szélességi foktól északra költ - nagyszámban elsősorban Skandináviában. A telet Nyugat-Európában, illetve a Földközi-tenger vidékén tölti. Nálunk elsősorban átvonuló madár, de időnként kisebb számban át is telelhet.
Érdekes volt megfigyelni, amint a befagyott tó felszínén összegyűlt rigók a felszínen helyenként megolvadt vizet csoportosan itták.
Léprigókat (Turdus viscivorus) elsősorban a fagyöngyös fákon láthatunk, például a japánkert déli oldalán: ott fotóztam a fehér fagyöngyöt fogyasztó madarat is, tegnap is több példányt láttam és hallottam.
A közismert fekete rigó (Turdus merula) költés után ittmarad télire is a Botanikus Kertben, így jelenleg vele együtt összesen négy rigófajt figyelhetünk meg (a Botanikus Kert "rigóleltárának" ötödik faja a délre vonuló énekes rigó, a Turdus philomelos).

Egy kis szépirodalmi ráadás: Áprily Lajos rigós versei (Fekete rigó, Őszi rigódal, Most szólj, rigó)

Szőlőrigó (repül) és fenyőrigó

A fenyőrigók vizet isznak

Léprigó (a fehér fagyöngyöt fogyasztotta)

Posted via email from Madaras naplóm

2009. december 6., vasárnap

Megérkeztek a dankasirályok Kolozsvárra

Kolozsváron az idén november 26-án láttuk először a dankasirályokat (Larus ridibundus), a Sportcsarnok előtti Kis-Szamos szakaszon. 17 téli ruhás példányt sikerült megfigyelni: a felnőtt madarak között voltak fiatalok is.

A dankasirályok kb. az 1990-es évek eleje-közepe fele jelentek meg először nagyobb számban városunkban és tavaszig maradnak nálunk. Egyes években már korán megérkeznek (pl. 1998-ban és 1999-ben augusztus 31-én, illetve augusztus 22-én), máskor csak szeptemberben-októberben. Az utóbbi években azonban a Kolozsváron áttelelő madarak száma lényegesen lecsökkent.

Honnan jöhettek a Kolozsváron, a Kis-Szamoson áttelelő dankasirályok? A legnagyobb valószínűséggel a balti országokból vagy Oroszországból. A Romániában ősszel-télen megkerült gyűrűzött dankasirályok legnagyobb része ugyanis a volt Szovjetunió területéről származik: így például volt egyetemi tanárom Korodi Gál János 1973 december 15-én bukkant Kolozsváron egy orosz gyűrűs (E811234) madárra, amelyet 5.5 hónappal azelőtt, Kolozsvártól 1290 kilométerre gyűrűztek az Enguru-tó környékén.
De találtak finn, lengyel, cseh, porosz (1938-ban) gyűrűs madarakat is hazánkban. 

A nálunk költő dankasirályok márciusban érkeznek meg a telelő területeikről és rendszerint szeptemberben vonulnak el. A gyűrűzések alapján megállapítható, hogy a Kárpát-medencei dankasirályok legnagyobb része az Adria partjain tölti a telet, de gyakran eljutnak a Földközi-tenger egyéb partszakaszaira is: Dél-Franciaországba, Szicíliába, Tunéziába, Algériába és Kis-Ázsiába is. Az Erdélyen kívül költő madarak egy része a Fekete-tenger partján, illetve a Duna alsó szakasza mentén telel át. Ilyenkor, az őszi-téli időszakban a mi madaraink helyét az északról érkező téli ruhás dankasirályok veszik át.

(az alábbi fotókat távolról, ködös-sötétedő időben készítettem)

Posted via email from Madaras naplóm